TÚLSÚLY - ELHÍZÁS - EGÉSZSÉG
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése szerint 2005-ben közel 1600 millió túlsúlyos és mintegy 400 millió elhízott ember élt földünkön.
Három olyan fogalom, amelyek összefüggéséről minden nap rengeteget olvashatunk, hallhatunk. Ennek oka, hogy a túlsúlyos illetve elhízott emberek száma rohamosan növekszik az egész világon.. Ez nagyon nagy szám, és ha semmi sem változik, akkor az előrejelzések szerint folyamatosan nőni fog. Szerencsére azonban azoknak az embereknek a száma is folyamatosan nő, akik ebbe nem nyugszanak bele, és tenni is akarnak ellene.
A túlsúly illetve az elhízás komoly egészségügyi kockázatot jelent. Számos orvosi vizsgálat és tudományos közlemény igazolta, hogy a túlsúly vagy elhízás, különösen sok krónikus betegséggel hozható összefüggésbe, mint például szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és bizonyos típusú daganatos megbetegedések.
Nagyon sok egészséges, túlsúlyos ember komoly lelki problémákkal küzd a külső megjelenése miatt. Mindenki tudja, de csak keveset beszélünk róla, hogy a lelki állapot nagymértékben befolyásolja az egészséget. A túlsúlyos illetve elhízott ("kövér") emberek a tükörbe nézve mindennap szembesülnek alakjukkal, formájukkal. Jelentős részük lelki traumaként éli meg a kövérséget. Ennek egyenes következménye a szorongás, depresszió
Ha Ön túlsúlyos és szeretne csökkenteni az egészségét veszélyeztető kockázatokat, akkor az első és legfontosabb dolog, hogy vizsgálja felül életmódját, táplálkozási szokásait és tegyen meg mindent, hogy megszabaduljon felesleges kilóitól. A felesleges kilók elleni harchoz a modern tudomány számos olyan tradicionális, természetes eredetű anyagot (túlnyomórészt növényi kivonatot) ismer, amelyek értékes segítőtársai lehetnek a testsúlycsökkentést elősegítő étrend hatásának fokozására.
Ha elhatározta, hogy változtat életmódján: Megpróbál egészségesebben élni és táplálkozni, mert meg szeretne szabadulni felesleges kilóitól, akkor egy olyan segítséget szeretnénk nyújtani, amellyel együtt mindezt eredményesebben teheti.
Az életmódváltás eredményes kiegészítője lehet a FORMAX6 tabletta. Amelynek segítségével jobb formába kerülhet, ezáltal csökkentheti az egészségét fenyegető, túlzott kockázatot jelentő túlsúly kialakulásának veszélyét. A FORMAX6 tehát segíthet, a túlsúly okozta, egészségét fenyegető kockázatok kezelésében. |